Gadó Flóra, a Budapest Galéria kurátora a Jazzy Rádió FM90.9 Business Class műsorában a szeptember 4-én nyílt A szívem is sír belül – Gyászmunkák című nemzetközi tárlatról beszélt. A kiállítás november 22-ig látható Óbudán, és a gondoskodást a halál utáni rítusokra is kiterjeszti.
“A szíve is sír belül, amikor a másik ember szenvedését nézi.”
Az alábbi cikk AI összefoglaló a műsorban elhangzott beszélgetés alapján. Kövesd velünk a legújabb AI trendeket! De… Pontos információkért hallgasd a rádiót, vagy hallgasd/nézd újra a hang és videó anyagainkat!
A Budapest Galéria óbudai termeiben a gyász került a középpontba.
Gadó Flóra, a Budapest Galéria kurátora a Jazzy Rádió FM90.9 Business Class műsorában a szeptember 4-én nyílt nemzetközi csoportos tárlatról beszélt. A szívem is sír belül – Gyászmunkák című kiállítás november 22-ig látogatható a Lajos utca 158. alatt. A kurátor korábbi kutatása a gondoskodásról és a beteg, idős emberekkel való törődésről vezette el ide. A gondoskodásmunka az elhunytakra is kiterjed, a temetkezési rítusokkal és a gyásszal együtt.
A halál egykor az élet része volt, ma inkább külön szobába kerül.
Régen az emberek java része otthon halt meg, a közösség együtt gyászolt, és a szokások átvezettek egyik élethelyzetből a másikba. A késő kapitalista társadalomban a kórházi magány és a távolság a jellemző. A halandósággal való szembesülés kényelmetlen, ezért ezeket a helyzeteket minél távolabb helyezik. A gyászoló hozzátartozó is elveszíti azt a támaszt, amit a régi átmeneti rítusok adtak.
A gyászmunkák ma sokszor elvárások közé szorulnak.
A természetes folyamat helyett egyre pontosabb kép él arról, meddig illik szomorúnak lenni. Fél év után már össze kellene szedni magunkat, menni kellene dolgozni, produktívnak kellene látszani. A nyomasztás ott jelenik meg, ahol hiányzik a széles társadalmi beszéd. Sokan szoronganak amiatt, hogy a saját ritmusuk nem felel meg a kimondatlan szabálynak.
A híres öt fázis eredetileg nem a gyászolóknak készült.
Elisabeth Kübler-Ross modellje a tagadásról, a haragról, az alkudozásról, a depresszióról és az elfogadásról a súlyos, terminális betegségben élők megküzdésére született. Az interneten és a popkultúrában mégis a gyászolókra ragadt. Cariad Lloyd Angliában élő író, stand-upos és podcaster közérthető könyve pont ezeket az elvárásokat bontja szét. A fájdalom egy év után is ott lehet, ettől a folyamat még a maga útját járja.
A hatékonyság világa a törést tabuként kezeli.
Akkor számítunk hasznosnak, ha dolgozunk és nem állunk le. A gyász kiszakít a mókuskerékből, ezért kellemetlen a környezetnek. A nagyvárosban kevesebb tér jut a közös siratásra, mint a régi kisközösségekben. A másik ember fájdalma a saját halandóságunkat is elénk hozza, ezért könnyebb lehasítani magunkról.
A feldolgozatlan veszteség évekkel később is visszatér.
A trauma mintájára váratlan helyzetekben, bizonyos triggerek hatására előjön, ami akkor nem kapott időt. Ez társadalmi konstrukció, nem egyetlen ember mulasztása. A kiállítás párbeszédet akar indítani, és megpiszkálni a tabut. Ha kiderül, hogy ebben sokan osztoznak, a saját gyászfolyamat is közelebb kerülhet az élethez.
A kortárs művészet kérdéseket tesz fel, kész választ ritkán ad.
Egy tanulmány vagy pszichológiai kötet sokaknak nehezebben nyílik meg, mint egy animációs film vagy egy videómunka. A művészet nyelvén a kapcsolódás közvetlenebb lehet. Gadó Flóra olyan alkotókat hívott, akik saját stratégiáikat mutatják, és a rítusokat a jelen felől vizsgálják. A tárlaton magyar és külföldi művészek, több generáció és sokféle médium szerepel, a textiltől a hanginstallációig.
A keleti hagyományokban az ősök közelebb maradnak.
Emily Waszak amerikai-japán származású, Írországban élő művész munkáiban a japán buddhizmus és a kelet-ázsiai hitrendszerek más viszonyt mutatnak a felmenőkhöz. Korakrit Arunanondchai tájhoz és szellemvilághoz kötődő gyakorlata átjárhatóbbá teszi az élet és a halál síkjait. A keresztény és zsidó kultúrkörben ezek a világok élesebben válnak el. A kiállítás ezért a személyes tapasztalattól a kollektív, közösségi rétegig tágít, a háborúkra és a népirtásokra adott reflexiókkal együtt.
A cím egy borsodi virrasztásból érkezett.
Móró Zsófia a tárlatra készült hanginstallációjában alkotótársaival magyarországi virrasztásokat kutatott, siratódalokat vettek fel, és a szokás lassú kikopásáról készítettek interjúkat. Káló Zsuzsa még énekel virrasztáson, és idegen fájdalmát is átérzi. A szíve is sír belül, amikor a másik ember szenvedését nézi. Ebből a mondatból lett a főcím, a Gyászmunkák alcím pedig konkretizálja a tárlat irányát.
A gyászmunkák így kerülhetnek vissza a nyilvános térbe.
A Lajos utcai galéria november végéig ad helyet annak, ami a mindennapokból kicsúszott. A látogató nem kap kész receptet. Kap viszont történeteket, hangokat és képeket, amelyekkel a saját ritmusához közelebb léphet.
Mikor és hol látható a kiállítás? 2026. szeptember 4. és november 22. között a Budapest Galériában, 1036 Budapest, Lajos utca 158.
Honnan származik a tárlat címe? Móró Zsófia hanginstallációjából, egy borsodi virrasztáson készült interjúból, amelyben Káló Zsuzsa a másik ember fájdalmát így fogalmazta meg: a szíve is sír belül.
Miért fontos, hogy a gyászról műalkotásokon keresztül beszéljünk? A művészet nyelvén a kapcsolódás sokaknak közvetlenebb, mint egy tanulmánynál, és teret ad annak, hogy mindenki a saját ritmusában közelítsen a veszteséghez.
Október 1-jétől él az országos törvény és a budapesti rendelet, december 31-ig kellene elbontani az óriásplakátokat. Bauer Tamás, a Magyar Reklámszövetség Out of Home tagozatának elnöke a Jazzy Rádió FM90.9 Business Class műsorában azt mondta, a szakma rendezte volna a túlzsúfolt utcákat, a mostani határidő és a kártérítés nélküli bontás viszont a magyar kkv-kat viszi padlóra. "A plakáterdőkből plakáttemető lesz, mert a magyar kkv-knak nincs pénzük a saját költségű bontásra." […]
