Semmi malackodás! Íme a vega “szalonna”

Írta: on 2018. 10. 01

Vegetáriánus “szalonnát” állítottak elő egy ukrán agráregyetem laboratóriumában a diákok. Szó sincs április elsejei tréfáról, inkább malacuk van a diákoknak, hogy rájöttek a titkos receptre. 

Az ukránok nemzeti eledelének számító szalonna vegetáriánus változata meglepően egyszerű.

A műszalonna növényi olajból és zselatinból áll.

Dmitro Bigyuk, az egyetem táplálkozástani tanszékének tanára szerint a vegetáriánus szalonna egészséges alternatívája az igazinak, hiszen nem tartalmazza az állati eredetű szalonnában lévő káros anyagokat. És itt álljunk is meg egy szóra, ahogy Grétsy László tanár úr mondaná. Akarva-akaratlanul is találkozunk olyan ismerősökkel, munkatársakkal, akik vegetáriánusok, netán vegánok.  A húsmentes étrenddel megelőzhető a szív-és érrendszeri megbetegedések, a diabétesz és a mellékvese fáradtság  kialakulása. Utóbbi számos diszharmonikus folyamat elindításában oki tényezőként jelenik meg, például pajzsmirigy-alulműködés, túlsúly, vagy éppen a meddőség.

Az egyetemi tanár elmondta, hogy többféle zsírtartalmú és ízesítésű műszalonnát tudnak készíteni, így sósat, paprikásat, illetve egyéb fűszerekkel ízesítettet, de akár savanyú vagy édes ízűt is.

Állítja, hogy megfelelő fűszerezéssel íze megkülönböztethetetlen az igazi szalonnáétól.

Ha éppen azt fontolgatjuk, hogy áttérünk a húsmentes étkezésre, akkor már a “szalonnáról” sem kell lemondanunk. Étkezés szempontjából továbbra is arra figyeljünk a leginkább, hogy honnan származik az adott étel, amit fogyasztunk.

Képek: Freepik/Freeze


Olvasás folytatása

90.9 Jazzy

Jazzy Rádió

Current track
TITLE
ARTIST

Most hallható:
Budapest Acoustic Band - Egy Spanyol Fiú (Urban Nights Remix)
Hogy tetszik?
Ismeri a dalt?  
Igen
  |  
Nem
Az Ön neme?  
  |  
Férfi
Köszönjük az értékelést!