Murder – A Gyilkos Tárlat

Írta: on 2018. 08. 08

A sorozatgyilkos az az ember, aki három vagy annál több embert ölt meg különböző időpontokban, melynek hátterében általában egyfajta személyiségzavar áll. A téma igencsak népszerű a film- és sorozat iparban, de ezekben sokszor, vagy legalább is a Dexter című sorozatban, jó fiúnak állítják be a gazfickót.

Noha szörnyű, amit ezek az emberek elkövetnek és reméljük, hogy mindegyiket sikerül a lehető leghamarabb elkapnia a rendőrségnek, tény, hogy az esetek között vannak egészen érdekesek is.

A Muder – A Gyilkos Tárlat közel 1000 m2-es kiállítótéren, 21 szobán keresztül mutatja be újra az elmúlt évszázadok leghíresebb gyilkosságait. Minden érzékre ható speciális effektekkel és a legmodernebb technológiákkal valóban megeleveníti a gyilkosokat és történeteiket, így például a szüzek vérében fürdő Báthory Erzsébetet, Vlad Tepest, Hasfelmetsző Jacket vagy éppen Al Caponét. Az interaktív tárlatvezetés olyan hatást képes nyújtani, amely egyedülálló Magyarországon.

A kiállítás azonban nem a durva erőszak cél nélkül való „mutogatásáról” szól, hiszen történelmi tényeken keresztül mutatja be a tragikus valóságot a látogatóknak. Utánajárnak, hogy a tettesek miért és hogyan követték el a brutális tetteiket. Természetesen, megemlékeznek az áldozatokról és megvilágítják az esetek történelmi- és társadalmi hátterét is.

Senki sem születik szörnyetegnek!

Mérgező szülők, gyerekkorban elszenvedett szexuális zaklatás, testi és lelki terror, kiközösítés és a fiatalkorban szerzett mély lelki sebek húzódnak meg a háttérben.

A kiállítás célja, hogy gondolkodásra késztesse a résztvevőket a felelősségről, hogy hogyan neveljük gyermekeinket és hogyan viselkedjünk embertársainkkal.

Fontos, hogy a kiállítás kizárólag 16 éven felül látogatható 2018.06.23-tól 2019.02.28-ig.

Forrás: murder.hu

Kép: murder.hu


Olvasás folytatása

90.9 Jazzy

Jazzy Rádió

Current track
TITLE
ARTIST

Most hallható:
Gyárfás István Trió - Lord Mignon Karácsonya
Hogy tetszik?
Ismeri a dalt?  
Igen
  |  
Nem
Az Ön neme?  
  |  
Férfi
Köszönjük az értékelést!