KILENC ÉVE INDÍTOTTUK ÚTJÁRA A “JAZZY” ÉLETÉRZÉST!

Írta: on 2015. 11. 02

Igényes zenei válogatások, kulturális programajánlók, aktualitások, tematikus műsorok, sok-sok hazai és nemzetközi előadó, és természetesen hallgatóink – mindezt jelenti a 90.9 Jazzy.

A rádió 2007-ben indult, s hiába a sok változás, és újdonság, a zene iránti elkötelezettség, a stílus és szenvedély a kezdetektől fogva megmaradt.

“Egy májusi napon léptem be először a Jazzy Rádió irodaházának küszöbén. Az irodába betoppanva mosolygós tekintetek szegeződtek rám. A stúdió felé haladva kezdetben halk, de egyre erősödő, amolyan „jazzy-s” nyüzsgés fogadott. Munkatársak, műsorvezetők, vendégek, partnerek és hallgatók váltották egymást a rádióban, s kapkodva a fejem azon tűnődtem, hogy minden pont olyan, amilyen a filmekben.

Asztalok sorakoztak egymás után, amelyeknél mindenki személyes tárgyak, naptárak és papírtornyok mellett ülve tapadt a monitorra. Egy-egy asztalnál a számítógépből induló fülhallgató-zsinórok végei teljesen elbújtak a kíváncsi tekintetek elől, vagy épp a hatalmas fülesek engedtek arra következtetni: itt már a technikusok „birodalma” kezdődik.

A stúdió ajtaja fölött pirosan villogó ’ON AIR’ felirat, nemcsak a látogatóknak szólt; itt valóban zajlik a felvétel… A rádió panorámás ablakából az a Budapest tárult elém, ahol az irodákban dolgozó üzletemberek, a konyhában táncra perdülő háziasszonyok, a jazz-kocsmákban ücsörgő értelmiségiek, és a bakeliten felcseperedő generáció tagjai hallgatják a 90.9-es frekvencián sugárzott dallamokat.”

 

A Jazzy már 9 éve szól, s minden egyes nappal egyre jobban beszippantja a rádióban alkotó munkatársakat…

 

Köszönjük, hogy indulásunk óta folyamatosan, időről-időre növekvő számban minket hallgatnak!

 

Horváth Anita

Tartalomszerkesztő


Olvasás folytatása

90.9 Jazzy

Jazzy Rádió

Current track
TITLE
ARTIST

Most hallható:
Millásreggeli
Köszönjük az értékelést!