Jazzy Live: Judie Jay

Írta: on 2017. 07. 18

Judie Jay kocnert a Jazzy Live-on, július 27-én.

KÖZREMŰKÖDIK:

Judie Jay – ének
Lakatos Gyula – zongora
Orbán György – nagybőgő

BMC ajánlója:
“Az egyik legismertebb és legnépszerűbb hazai énekesnőt közel másfél évtizede foglalkoztatják a modern hazai könnyűzene meghatározó zenekarai, többek között a ColorStar, a Heaven Street Seven, a Zagar, illetve a Realistic Crew; szólólemeze pedig 2011-ben Harmony címmel jelent meg. Judie Jay a swinges, bluesos hangzásvilágtól kezdve a hiphopon, triphopon át egészen az elektronikus zenékig megannyi stílusban otthonosan mozog. Köszönhető ez részben a pályafutása során őt ért számtalan különböző zenei impulzusnak, továbbá annak a multikulturális közegnek, amelyben felnőtt, hiszen az Algériában született Maitinsky Judit élt Kanadában, dolgozott Berlinben és Korfun. A jazzes, soulos kalandozások, az ismert standerdek és feldolgozások gyakran bukkannak fel az énekesnő zenei palettáján, hiszen saját bevallása szerint számára az „improvizációval kezdődött minden”.

„…szeretek a különböző stílusok közt ugrálni. Ami tetszik, azt eléneklem, még akkor is, ha az már súrolja a magyar undergroundban sokat emlegetett ‘nyálas’ zene határait. Szeretek egyedül lenni és a saját döntéseimet meghozni, de még jobban kedvelem, ha egy érdekes ötletet egészíthetek ki, azt tehetem még érdekesebbé. Ezzel biztosítom a folyamatos megújulásomat is. Volt már rá példa, hogy színpadon csillogó dívaként éreztem magam, például épp az Opus Jazz Clubban a kvartettem társaságában, és az elég felemelő érzés volt. De lokálok szegleteiben, ramaty hangtechnikán ugyancsak csodálatos a hangulat… Mikor melyik szerepnek van ott és akkor helye, ideje.” – nyilatkozta az énekesnő 2014 februárjában a Fidelio kérdésére.

Judie Jay triója vadonatúj repertoárral érkezik, melyet első ízben az Opus Jazz Club nézői hallhatnak.”


Olvasás folytatása

Következő bejegyzés

A halhatatlan zene


Thumbnail

90.9 Jazzy

Jazzy Rádió

Current track
TITLE
ARTIST

Most hallható:
Millásreggeli - SMS 06 30 20 10 909
Hogy tetszett?
Ismeri a dalt?  
Igen
  |  
Nem
Köszönjük az értékelést!