Műsorajánló

Oldal: 6

Március 23-án a Budapest Voices egyik énekesnője, Lajtai Kati, valamint Warnusz Zsuzsa, művészeti vezető voltak a Happy Hours zenei premierekkel foglalkozó Dalszerda rovatának vendégei. A beszélgetésben szó volt a kezdetekről, a feldolgozásokról és természetesen az új lemezről. Hallgassa vissza a Dalszerda legújabb adását!  

Bővebben

Március 24-én örülhetnek az a capella rajongói, hiszen egész nap a Budapest Voices dalaival találkozhatnak a 90.9 Jazzy-n! Délelőtt 10 órától óránként csendülnek fel a csapat által feldolgozott slágerek. Mindemellett egész nap a Budapest Voices 12 énekesének kedvenceiből szemezgetünk, így azoknak, akik kíváncsiak a zenekar tagjait megihlető vagy éppen csak szórakoztató dalokra, érdemes egészen estig […]

Bővebben

Március 19-én a Symbolban a jazz kapja a főszerepet. Nyári Károly, Nagy Laci Gitano, Zolbert és a lemezlovasok, Dj Toto, MYT, Suri Imre. Idén annak sem kell búsulnia, aki lemaradt a Jazzy Maratonról, hiszen Gájer Bálint koncertjét élőben közvetítjük a 90.9 Jazzy-n. Március 19-én este 23 órától is érdemes a 90.9-es frekvenciára tekerni, vagy hallgatni […]

Bővebben

Újra Jazzy Maraton! Több sikeres maratoni buli után visszatér a jazz a Symbolba! A március 16-án a Dalszerdában: Gájer Bálint, Nagy Laci Gitano és Zolbert, akikkel élőben is találkozhatnak ezen a hétvégén, március 19-én a Jazzy Maratonon. A Happy Hours Dalszerda rovatában szó volt élő zenéről, koncertekről, és azt is megtudhatták, hogyan készül Gájer Bálint, […]

Bővebben

A 90.9 Jazzy március 16. és 18. között meghozza a tavaszt a kertekbe…Délutáni műsorunkban, a Happy Hours-ben kertészeti érdekességeket hallhatnak. Franciaország, London, Japán, Marokkó…a világ legszebb kertjeibe kalauzoljuk el Önöket, miközben természetesen a hazai kerteket sem hanyagoljuk el. Itt lesz velünk Boross Dávid, az Oázis Kertészeti Kft. marketing és fejlesztési igazgatója is, aki hasznos tudnivalókkal […]

Bővebben

Március 15-én rádiónk Jazzy Hungaricum Extra adással jelentkezik! A 12-kor kezdődő műsorban ezúttal két műsorvezető várja a hallgatókat: Pálmai Panna, a Pankastic! énekesnője és természetesen Bokros László. Vendégünk lesz: Csík János és Szabó Attila a Csík zenekarból, valamint Kaszás Géza, a Lovasíjász című film rendezője. A Magyar Nap alkalmából játékot is hirdetünk: március 15-én játékosaink […]

Bővebben

A Happy Hours Dalszerda rovatának vendége Balázs Elemér, jazzdobos lesz, aki 2000-ben alapította meg saját zenekarát, a Balázs Elemér Group-ot. A zenekarban fontos szerepet játszik a női és a férfihang, zenéjüket a dallamos és melodikus stílus jellemzi, ezúttal legújabb lemezükről fog mesélni a 90.9 Jazzy hallgatóinak. Az „Örök Szerelem” című lemezen újszerű, izgalmas hangzásban hallhatóak […]

Bővebben

A Jazzy Randevú vendége Schiffer Miklós, stílustanácsadó volt. A műsor központi témája volt a Nő, Schiffer Miklós szemével. Mi a különbség stílus és divat között? Milyen a stílusos nő és kinek öltözünk valójában? Ezekről és sok más érdekességről beszélgetett Bálint Edina, vendégével:  

Bővebben

A Nő örök…és ezt a 90.9 Jazzy is tudja! Nőnap alkalmából Happy Hours című műsorunkban magyar nők kapják a főszerepet, akiknek nevét a világ is ismeri. Természetesen azokról sem feledkeztünk el, akik nőiségüket nem a rivaldafényben élik meg, hiszen ez a nap minden Nőről szól. Nőnap alkalmából egy szerencsés csak a mai napon egy 10 […]

Bővebben

A március 2-i Dalszerda rovatunk vendége Bolba Éva, akinek művészetek iránti fogékonysága már gyermekkorában elkezdődött. Nemcsak a zene ragadta magával, de több táncműfajban is kipróbálta magát. A tánc, és a mozgás sokáig meghatározó szerepet töltött be életében. A jazz zene mellett másik szenvedélye a szinkronizálás is. Éva több animációs film szereplőjének kölcsönözte már énekhangját. A […]

Bővebben

90.9 Jazzy

Jazzy Rádió

Current track
TITLE
ARTIST

Most hallható:
Karmapirin - Azt Hazudtad
Hogy tetszik?
Ismeri a dalt?  
Igen
  |  
Nem
Az Ön neme?  
  |  
Férfi
Köszönjük az értékelést!