Amilyen a kismama lelkiállapota, olyan a méhszája?

Írta: on 2019. 02. 07

Dr Jazzy című műsorunkban Háver-Varga Mariann vendége dr. Ördög János szülész-nőgyógyász volt. A téma többek között a várandósság és a szülés során fellépő nehézségek voltak, illetve azok kezelése a szakma szabályai szerint és alternatív segítségnyújtási lehetőségek mentén. Dr. Ördög János közel 20 évvel ezelőtt, a jászberényi kórház szülészetén vezetett be újszerű, akkor még szokatlan módszereket, bevonva a szülésznőket is. Mára szakdolgozatok születtek a megfigyelésekből, kísérletezésekből és pozitív élményekből.

Dr. Ördög János a Magyar Tudományos Akadémián, egy világkongresszuson ismerkedett meg a homeopátiával. Amit ott megtapasztalt először titokban vitte be a szülőszobába. Szerette volna látni, hogy a komplex homeopátiás szer tényleg működik-e? Egy idő után azt tapasztalt, hogy a vajúdás ideje elkezdett rövidülni, és a szövődmények csökkentek. Miután a szer bevált úgynevezett monoszereket kezdtek el beszerezni, melyek kifejezetten egy-egy területen segítették a szülést, illetve a vajúdást.

Azt azért tudnunk kell a homeopátiáról, hogy nem egy mindenható szer, azonban pont az az erőssége, hogy éppen akkor hat, amikor kell és nagyon szépen tud segíteni. Először a szülőszobában figyeltük meg a hatásokat, a nőgyógyászat jóval később került a használati területre -hangsúlyozta dr. Ördög János.

Majd így folytatta: mindenkinek az az érdeke, hogy minél hamarabb legyünk túl ezen a szép, de nehéz eseményen és ezek a szerek a fájásokat úgy tették rendbe, amit aztán szakmai szemmel nézve messzemenően tudtam igazolni.

A szakemberek pontosan tudják, hogy a fájásoknak legalább négy típusú rendellenessége van és mind a négyre találtunk olyan szert, amely egyenként megkönnyíti ezt.

Mi ez a négy típusú rendellenesség?

A mai világban azt tapasztaljuk, hogy sokszor már maga a szülés megindulása is késlekedik. És, ha meg is indul a folyamat, a méh nem képvisel olyan erőt összehúzódáskor, hogy a magzat időben és könnyen át tudjon haladni a szülőcsatornán. – hívta fel a figyelmet dr. Ördög János.

Oxitocin-rezisztens fájásgyengeség:

Ezt tapasztaljuk, amikor nehezen vagy nem indul be a szülés. Az oxitocin közismertnek tekinthető, de ezt sem tekinthetjük mindenhatónak, hiszen hiába adják be és emelik a dózist, nem minden esetben tud segíteni.

Rendszertelen, szabálytalan fájás:

Ebben a kismama erőteljesen elfárad. A rapszodikus fájások esetén a pulsatilla, azaz a kökörcsin kiválóan teszi a dolgát. Ez az egyik legkedveltebb szer a szülészetben.

Amikor az anya már nem tud “józanul gondolkodni”, a test ősi ösztönként görcsös állapotba kerül. Ilyen esetben jön jól a Cimicifuga, ami nem mást, mint egy poloskafű-készítmény. Ez nem csak a görcsös izomzatot oldja, de a méhszájat is.

Testi-lelki gyengeség:

Ilyenkor tudja a kismama, hogy mit kellene tennie, de nem képes mozdulni, fogni és kapaszkodni. Tehetetlen a test, ami egy lelki blokk miatt alakul ki.

És mi a negyedik típusú rendellenesség?

A műsorból többek között ez is, illetve más fontos és hasznos információk derülnek ki. Szülésznők, császár, kismamák viselkedése, együttműködés, érzelmi feszültség, pánik vagy éppen a méhlepény leválása.

Fontos tudni, hogy a hormonok játéka a kedélyállapottal függ össze, miközben a kedélyállapot befolyásolja a hormontermelést is. Ma már egészen új kutatások igazolják, hogy a gondolatok megváltoztatják az idegrendszer állapotát, melynek köszönhetően más hormonok kerülnek előtérbe, ami befolyásolja az egész szervezetünket.

Képek: Unsplash/Andrew Seaman


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió

Current track
TITLE
ARTIST

Most hallható:
Jazzy Randevú
Köszönjük az értékelést!