5+2 tipp depressziósoknak, hogy újra boldogok legyenek

Írta: on 2019. 03. 13

A depresszió korunk egyik legsúlyosabb mentális betegsége. Szinte alig van ember, aki ne lenne kisebb vagy nagyobb formában érintett, mivel már önmagában a modern világunk nem tesz jót a mentális egészségünknek. Emellett nálunk még mindig vagy nem veszik elég komolyan ezt a betegséget, vagy stigmatizálják a beteget, amikor segítségért fordul, és már önmagában azért is szorong, hogyha pszichológushoz, netán pszichiáterhez kell mennie. Nézzük meg, melyek azok a dolgok, amik biztosan segítenek annak, aki depresszióval küzd!

Az első a legfontosabb, hogy ez egy állapot, amiből igenis van kiút. Pszichológus, pszichiáter szakember segítségét kérni nehogy nem szégyen, hanem kifejezetten örvendetes dolog, emellett mindannyian törekszünk a boldogságra, de egy olyan embernek, aki átmenetileg nem tudja megélni az öröm érzését, ez fokozottan nehéz.

A terápia mellett az antidepresszánsok is segítenek, de ezeknek a gyógyszereknek, mint minden gyógyszernek vannak mellékhatásaik, másrészt rettentő nehéz letenni őket, mivel a beteg és a gyógyszer között egy érzelmi kötődés is kialakul. Fordítsuk vissza a depressziót a következő természetes gyógymódokkal!

Tánc

A tánc az egyik legjobb mentális gyakorlat, hiszen mozog a testünk, jó zenét hallgatunk és akár még énekelhetünk is. Ez egy bombabiztos megoldás annak érdekében, hogy jobb kedvünk legyen. Keringő, csárdás, swing, salsa vagy egyszerűen csak egyet jobbra, kettőt balra? Bármelyiket is választjuk nagyon hamar jobb kedvünk lesz és újra képesek leszünk megélni az örömöt. Ha azt gondoljuk, hogy ez csak valami népi hiedelem, akkor higgyünk például a Harvard Egyetem Neurobiológiai Tanszékének: a tánc olyan kedvező hatást gyakorol az agyra, amelyet jelenleg a Parkinson-kór kezelésére használnak.

Edzés, mozgás

Igen, még mindig a mozgásnál tartunk, de ez valami egészen más, mint a tánc. A testmozgás sok szempontból előnyös az agynak. Egy edzés során olyan endorfinok szabadulnak fel a szervezetünkben, melyek erős anti-stressz hormonok. Plusz erősítjük vele a szívünket és segítjük az agysejtek növekedését. A bennünk levő feszültséget, haragot, dühöt egy kiadós edzéssel már el is tudjuk űzni és nyugalom költözik be a lelkünkbe.

Szex

Szex során szintén mozgunk, de itt jóval többről van szó. Az érintések, simogatások, sőt a mellek simogatása, csókolgatása oxitocint szabadít fel a szervezetünkben. Kutatások azt is mutatják, hogy az ondó többek között tartalmaz oxitocint, szerotonint és endorfint, melyek szorosan kapcsolatba hozhatók a hangulatszabályozással. Ezzel természetesen, csak azok a nők éljenek, akik megbízható kapcsolatban vannak és nem cserélgetik folyamatosan a partnereiket.

Természet

Nem töltünk elég időt a szabadban és ahhoz, hogy túléljük a szorgos munkával felépített világunkat, bizony időről-időre el kell azt hagynunk. Szükségünk van a természetes fényre, a napfényre, a lágy szellőre, illetve egyszerűen csak arra, hogy ne a megvilágított épületek között létezzünk. Már egy alkalom után is érezni fogjuk, hogy mennyivel nyugodtabbak és kevésbé csalódottnak érezzük majd magunkat.

Kérdezzük meg Önmagunkat

Kérdezzük meg önmagunkat, hogy mitől lennénk újra boldogok? Ehhez türelemre és egyedüllétre van szükség, azonban a válasz meg fog érkezni. A boldogság néha olyan helyről bukkan elő, ahonnan nem számítanánk rá:

Álljunk szembe a tükörrel és nyújtsuk ki a nyelvünket, majd kezdjünk el ugrálni! A hangulatunk pillanatokon belül sokkal jobb lesz.

Ha csupán már egyetlen mosolyt sikerült elérnünk, akkor máris a helyes irányba haladunk.

+ Minőségi alvás

+ Utazás

Kitartást és türelmet a betegeknek, a hozzátartozóknak, a barátoknak és a munkatársaknak!

Képek: Unsplsh/ Sydney Sims/Alexander Redl/Caroline Hernandez, Freepik/pikisuperstar/ijeab

Ribáry Manuéla


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió

Current track
TITLE
ARTIST

Most hallható:
Happy Hours
Köszönjük az értékelést!