4 technológia, ami mindent meg fog változtatni


2019.11.29 16:44

90.9 Jazzy Radio on 2019. 11. 29

Néha megtörténik az, hogy egy új technológia csak úgy megjelenik és örökre megváltoztatja azt, ahogyan élünk. Ez gyakran csak csendesen kezdődik. A technológia működésének folyamatosnak és ismétlődőnek kell lennie ahhoz, hogy az értéke egyértelművé váljon.

Az első autóknak három kezelőre volt szükségük, köztük egyre, aki a jármű előtt sétált vörös zászlót lengetve. Az IBM első számítógépeire is összesen csak 11 előrendelés érkezett. Tehát az a technológia, amit ma nem veszünk észre könnyen lehet, hogy holnap már az életünk részét fogja képezni. Alább található négy technológia, amire érdemes odafigyelni.

1. Digitális valuták

Biztosan mindenki halott már a bitcoinról, még az is, aki soha nem használta. Lehet, ha bitcoint nem is, a digitális valuta valamilyen formáját biztosan használni fogjuk majd a jövőben, még ha észre sem vesszük. Néhányan a világ legnagyobb bankjai közül már kísérleteznek is kriptovalutával. A cél nem az, hogy helyettesítsék a dollárt és az eurót, hanem az, hogy egy olyan infrastruktúrát hozzanak létre, amely megkönnyíti a nemzetközi utalásokat azzal, hogy megadott valutához kötött digitális érmékként küldik őket annak érdekében, hogy az érték stabil maradjon.

2. 5G hálózatok

Az első generációs mobiltelefonok 2G-re való ugrása hatalmas volt. Az első generáció csak hanghívásokat engedélyezett, de még azokkal is adódtak problémák. A 2G hálózatok digitálisak voltak, és nem csak stabil kapcsolatokat eredményeztek, hanem SMS-ezést és konferencia hívásokat is. A 3G-re való váltás lehetővé tette a multimédiás szolgáltatások és a streaming használatát, tehát az is óriási lépés volt. A 4G-re való átállásnál már inkább csak minőségi fejlődésről beszélünk, nem pedig új szolgáltatások behozataláról. A 3G hálózat lehetővé tette, hogy filmet nézzünk a telefonunkon, a 4G pedig azt, hogy a film ne is akadozzon közben.

Az 5G technológia összességében valami mást és újat ígér, de a telefonjainkban nem nagyon fogjuk megérezni. Persze különböző oldalak gyorsabban fognak betölteni, de már így is elég gyorsan töltenek be. Az, amiben viszont új lesz, hogy lehetővé teszi az összes birtokunkban lévő eszköz összekapcsolását. A hűtőkre lehetőségünk adódik frissítést letölteni. A mosógépek képesek lesznek arra, hogy maguktól értesítsenek egy szerelőt, ha tönkremennek. Az okos autók fognak tudni egymással beszélgetni, megkérdezni egymástól, hogy van-e elég hely a másik előtt ahhoz, hogy bevágjon elé, illetve össze lesznek kötve a közlekedési lámpákkal a könnyebb és gyorsabb haladás érdekében.

Tehát nem nagyon fogjuk észrevenni a szuper gyorsaságot a telefonunkon. De az bizonyos, hogy észrevesszük a szuper gyorsaságot körülöttünk.

3. Mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia a nagy és veszélyes új technológia. Olyan remek elmék, mint Stephen Hawking, Bill Gates, vagy Elon Musk mind figyelmeztettek egy olyan digitális elme létrehozásának veszélyeiről, amely okosabb az embernél.

De mindegy, mi ennek ellenére is csináljuk.

Már most is érezhetjük a mesterséges intelligencia növekedését a marketingben, ami személyre szabott ajánlatokat nyújt olyan adatok alapján, amit technológiai cégek rólunk gyűjtöttek össze. Akkor is a mesterséges intelligenciát használjuk, amikor arra kérjük Sirit, hogy mondjon nekünk egy viccet, vagy ha megadjuk az adatainkat egy weboldal chatbotjának. A jövőben a mesterséges intelligenciát arra fogják használni, hogy az intelligensebb megoldásokat nyújtson a mezőgazdaságtól az egészségügyön át a közlekedésig mindenben.

4. Kvantum számítógépek

Még nagyon a kvantum számítás elején járunk. De az idei év októberében a Google bejelentette, hogy a Sycamore kvantum processzoruk egy olyan feladatot hajtott végre, amelyet a világ legfejlettebb szuperszámítógépe 10,000 év alatt fejezett volna be. A processzor megcsinálta a munkát 200 másodperc alatt.

A feladat egyébként random számok generálásáról szólt – nehéz, de nem túl hasznos. A számítógépek értéke nem abban fog rejleni, hogy gyorsabb lesz az otthoni gép, vagy jobb lesz a videójáték konzol. Hanem abban, hogy ezek fogják működtetni a digitális valutákat, a mesterséges intelligenciát és a hatalmas mennyiségű adatot, amit az 5G hálózatok fognak generálni.

Együtt ezek a technológiák egy teljesen új világot fognak teremteni.

Források: 1 2 3 4