Month: október 2019

142 évvel ezelőtt, 1877. október 28-án megnyitották a Nyugati Pályaudvart, amelynek elődje a Pesti indóház volt. 1846-tól szállítottak innen, az indóházból utasokat és árut, eleinte Vácig, majd egyre szélesedett a vasúthálózat és egy idő múltán már nem tudta ellátni a növekvő igényeket.

Az előzetes jegyfoglalások alapján már a megnyitó előtt hatalmas közönségsikernek ígérkezik a párizsi Louvre Leonardo da Vinci-kiállítása, amelyet az olasz polihisztor halálának ötszázadik évfordulója alkalmából rendez a világ egyik legjelentősebb múzeuma.A 2020. február 24-ig megtekinthető tárlatra eddig 180 ezer jegy kelt el.

Pierre Michon francia író kapta idén a Franz Kafka-díjat. A prágai Franz Kafka Társaság által 19. alkalommal adományozott elismerést Michon a prágai óvárosi városháza dísztermében vehette át.

Nem csillogott minden a 17. században, amikor az a németalföldi régió, amelyet ma Hollandiának nevezünk, kereskedelmi, katonai és művészeti szuperhatalomnak számított, ezért egy holland múzeum elhatározta, hogy nem hívja többé ezt a korszakot „aranykornak”.

Szembement a zsűri a szabályokkal: két Booker-díjast is választottak. Idén Margaret Atwood és Bernardine Evaristo megosztva vehette át a legrangosabb brit irodalmi elismerést.

Roby Lakatos Nemzetközi Improvizációs Hegedűversenyt hirdet a Roby Lakatos Alapítvány.

Öt év után jövőre ismét Budapest ad otthont a világzenei expónak. A Womexet (World Music Expót) 2020-ban a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál részeként szervezik meg a magyar fővárosban.

Október 18-19-én különleges színpadi rituálénak lehetnek részesei mindazok, akik megnézik az Atelier 21220- MU Színház: Rave című táncelőadásának bemutatóját.

Számos magyar kiadó mutatkozik be csaknem 400 kötettel a 71. Frankfurti Könyvvásáron október 16. és 20. között a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által rendezett kiállításon.

A klímaváltozás hatásainak mérsékléséért, szénlábnyomuk csökkentéséért brit kulturális intézmények, köztük színházak is lépéseket tesznek. A brit Nemzeti Színház a héten bejelentette, hogy szakít a Shell szponzorációjával – adta hírül online kiadásában a The Guardian brit napilap.

A Jazzy Rádió augusztus 1-től október 4-ig tartó jótékonysági aukciót indított, amelyben Hullan Bea festőművész Fábián Juliról festett portréjára lehetett licitálni. Az utolsó licit október 4-én, a Jazzy Fesztivál nyitónapján érkezett meg, ezzel sikeresen zárva az árverést. Az aukción befolyt teljes összeget a nehéz helyzetű zenészeknek támogatást nyújtó Fábián Juli Emlékalapítvány kapta meg.  „Egy művész […]

A CAFe-élményhez szervesen hozzátartozik, hogy a város utcáin, terein is meglepő alkotásokkal találkozhatunk, sőt, gyakran részt is vehetünk a létrehozásukban. A francia képzőművész, Olivier Grossetête a köztéri és közösségi művészet egyik legeredetibb egyénisége. Szenzációs projektjeit óriási figyelem övezi világszerte: ezúttal úgy döntött, hogy a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében egy ikonikus budapesti épületet, […]

Konrád György kézirataiból, feljegyzéseiből, leveleiből, naplóiból és egyéb dokumentumaiból álló archívum nyílik a Berlini Művészeti Akadémián – közölte a német főváros tekintélyes nemzetközi művésztársulása, amelyet hat évig a szeptemberben elhunyt Kossuth- és Herder-díjas magyar író, esszéista és szociológus vezetett.

Jövő csütörtökön, 2019. október 17-én kezdődik az immár 9. Mozinet Filmnapok, melynek programjában idén kilenc alkotás tekinthető meg, akár hónapokkal a hazai mozibemutató előtt.

Eredeti Bauhaus teáskannák is láthatóak a művészeti iskola megalapításának 100. évfordulóját ünneplő berlini kiállításon.

1902. október 8-án adták át Magyarország parlamentjének épületét, amelyet nem véletlenül sorolnak máig a világ legszebb épületei közé. A 17 éven keresztül készülő neogótikus ‘alkotás’ kialakítása során tudatosan alkalmaztak szimbólumokat, amelyek fontos történelmi és politikai üzeneteket hordoznak. A két ülésterem méreteinek egyezése például a történelmi alsó- és felsőház egyenrangúságát, míg a kupola a törvényhozás egységét […]

Tel-Aviv új Bauhaus-központtal ünnepeli a modernista építészeti stílus századik születésnapját.

Csillag-képek címmel rendez kiállítást a Magyar Asztrofotósok Egyesülete a Magyar Természettudományi Múzeumban: az október 5-én nyíló, 100 fotóból álló tárlat a hazai asztrofotósok legszebb képeiből ad válogatást.

A gép 3,5 millió könyvet elemzett, hogy arra a következtetésre jusson: a tulajdonságok, amiket nőkhöz kötünk a külső megjelenést írják körül, míg a szavak, amik a viselkedésre utalnak a férfiakat jellemzik. “Gyönyörű” és “szexi” kifejezések a két leggyakrabban használt melléknév, amellyel nőket szoktak illetni. Eközben a férfiakra leginkább használt kifejezések között a “tisztességes”, a “racionális” […]

Egy órányi ismeretlen filmanyag került elő a húszas évek Magyarországáról; a tekercseket a Budapesti Klasszikus Film Maraton szakmai programján mutatta be a holland filmarchívum.